Tagged: átláthatóság

people politics 0

Politika az emberekért, nem a profitért

Az óriásvállalatok és a bankok minden évben több száz millió eurót költenek arra, hogy az európai politikai döntéshozatal megfeleljen az igényeiknek – és ez működik. Közben a hozzánk hasonló emberek veszítenek.

Ezen a helyzeten Ön is tud változtatni. Az Európai Parlament képviselőit 2014 májusában újraválasztják. Győződjön meg róla, hogy a jelöltek kiállnak a demokrácia és az európai polgárok védelme mellett.

Alter-EU-small 0

Legyen kampánytéma az átláthatóság! Mi még az úniós polgárok javaslata?

Az Állampolgári Jelentésben a megkérdezettek majdnem egyhangúan az átláthatóság hiányát, a gyenge etikai szabályozást, valamint az állampolgári részvétel alacsony szintjét határozták meg problémaként az Európai Unióban. A polgárok aggodalmukat fejezték ki továbbá az EU intézményei iránt megnyilvánuló, valamint a döntéshozatali, törvényhozási eljárásokkal kapcsolatos közfigyelem hiánya miatt. Sajnálatosnak ítélték, hogy az EU-s intézmények nem jártak elöl jó példával az átláthatóság és etika területén, mert ezáltal a megkérdezettek véleménye szerint lehetővé tették a nemzeti kormányok számára az ezen ügyekkel kapcsolatos hanyagságot.